2012. április 2.

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

"A medicina történetét nem lehet kizárólagosan nemzeti nézőpontból vizsgálni: a medicina - akárcsak a matematika, a fizika vagy éppen a zene -, magától értetődően egy-egy civilizációhoz kötődik.
Kiállításunk gerincét így a nyugati medicina történetének bemutatása adja; az ókori Egyiptomtól a legújabb korig vezetjük látogatóinkat. A kiállítás a gyógyításban, az orvoslásban egykor használt eszközök mellett az orvosi, természettudományos könyvek, dokumentumok, valamint a betegséget s a gyógyítást bemutató festmények, szobrok stb. segítségével pontról, pontra ábrázolja az orvosi, biológiai tudás évezredeken átívelő tökéletesedését, a sebészeti, szülészeti technika folyamatos fejlődését, és a betegség, a halál, illetve a gyógyítás művészi ábrázolását. A látogató így nemcsak a gyógyítás folyamatos tökéletesedéséről alkothat képet magának, hanem a medicinának és a gyógyszerészetnek a különböző korokban, s különböző civilizációkban játszott szerepéről is, azaz a nyugati orvoslás kultúrájának sokszínű, szerteágazó gyökerű és örökké változó hagyományáról.
A kiállítás ugyancsak fontos részét képezi a magyar egészségügy, és a magyar orvoslás bemutatása. Egészségügyi, orvosi kultúránk múltjának egyaránt meghatározó része a magyarországi egészségügyi kultúra folyamatos átalakulása a 10. századtól a 20. századig tartó időszakban, s a magyar orvosi múlt 18-20. századi alakjainak tevékenysége, amelynek eredményeként a magyar orvostudomány a nemzetközi medicina élvonalába emelkedett.
Kiállításainkban különös hangsúlyt kap a Semmelweis életét, munkásságát feltáró anyag, hiszen a Múzeum -a talán legismertebb magyar - Semmelweis Ignác szülőházában található. A tárlókban őrzött személyes tárgyak, az Emlékszoba felkelti ugyan a kor hangulatát, utal az életpálya fordulóira, azonban a kiállított anyag nem lehet teljes. A honlapunkon fénykép és szöveg formájában elérhető festmény, fotó, és dokumentum anyag ezt a hiányt hivatott pótolni."




2012. február 29.

2012. február 8.

Az év rovara 2012-ben az imádkozósáska

"Az Év madara, Év fája, Év vadvirága mintájára létrehozott Év rovara kampány célja, hogy a társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét egy-egy rovarra hívja fel. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak élete, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így a rovar bemutatása a természeti folyamatok jobb megértését is elősegítheti. A védett vagy védendő fajok felmutatása a természetvédelem eszméjét terjeszti, egyben pedig a rovarvilágnak, mint a természet védelemre érdemes részének jelentőségére is felhívja a figyelmet.


Az év rovara 2012: Az imádkozó sáska, vagy ájtatos manó


Közismert rovar, ennek ellenére az emberek többsége valószínűleg nem, vagy csak ritkán látta élőben ezt a fajt, pedig még terráriumban is tartják őt és rokonait a lelkes természetbúvárok. Kifejletten a legnagyobb termetű ragadozó rovaraink közé tartozik, testhosszúságban jóformán csak a fűrészlábú szöcske (Saga pedo) múlja felül.

Nagy termete, egyértelmű felismerhetősége miatt a természetmegfigyelés kiváló alanya; nyilván ez is szerephez jutott akkor, amikor a Vadonleső önkéntes programban szereplő fajként kiválasztották" Forrás, folytatás

2012. február 1.

Az év fája 2012-ben a zselnicemeggy


"A hazai erdők egyik legkorábban, már a lombfakadással egyidőben virágzó fafaját, a zselnicemeggyet (Padus avium) választotta 2012-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Az egész Európában elterjedt fafaj termését a kőkorszaki ember fogyasztotta, napjainkban az erdők élővilágának változatosságát növelő szerepe és esztétikai értéke jelentős. Az Országos Erdészeti Egyesület által az idei évre a figyelem középpontjába emelt fafaj magyar neve a szláv eredetű zöld (zelena) szóból vezethető le, ami szintén a korai lombfakadásra utal. Erősen illatos, 15-20 fehér virágból álló fürtös virágzata a mészkerülő erdők patak- és folyómenti részeinek dísze. A magyar nyelv ismeri még májusfaként, büdöshársként, gyöngyvirágfaként vagy apró fekete terméseire utalva vadmeggyként és kutyacseresznyeként." (forrás) 

2012 év madara - az egerészölyv


"Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozómadarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott „sasok” általában ennek a fajnak a képviselői. Ráadásul az egerészölyvek kifejezetten szeretnek is a forgalmas utak, autópályák mellett ücsörögni, hogy a kezelt (legeltetett, kaszált) gyepfelületek nyújtotta könnyebb zsákmányszerzési lehetőséget kihasználják. Azonban nem volt ez mindig így! A múlt században az intenzív ragadozóüldözés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt az Alföld nagy részéről eltűnt a faj és szinte kizárólag csak a hegy- és dombvidéki erdős területeken költött.

A védelem pozitív hatása
A ragadozómadár-pusztítás tiltásának hatására és a II. világháborút követő fásítások eredményeképpen az elmúlt 20-30 év során az egerészölyv visszafoglalta korábbi élőhelyeit és ma már az alföldi fasorokban és facsoportokban is jelentős számban fészkel. Legjobb élőhelyei azonban továbbra is azok a természetközeli mozaikos területek maradtak, ahol nyílt gyepek, szántók és zártabb erdők is megtalálhatóak egymás szomszédságában.  " (folytatás)

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

2012. január 23.

Borostyán


Kezemben egy fehér borostyán,
május, május: hová loholsz?
kihullok egy fekete rostán,
jajj, zuhanásom, szörnyű gyors.
Borostyánszag, légy síri postám!

Síromba szállj le, s újra lengj föl,
hozd csókok mézes bársonyát,
hozz hírt csókos, vén cinteremből,
hol mindig történnek csodák.
Bár Te maradj a szerelemből!

(Jékely Zoltán: Borostyán)




Latin név: Hedera helix

Népies nevek: barbanók, repkény, fái borostyán

Rendszertan:
            Osztály: Kétszikűek (Dicotyledonopsida)
            Rend: Ernyősvirágzatúak (Umbellales)
            Család: Borostyánfélék (Araliaceae)

Morfológia, elterjedés: Európa árnyas erdeiben őshonos növény. Örökzöld, a talajon kúszik vagy léggyökereivel fákra kapaszkodik. Ernyősvirágzata zöldesfehér, szeptemberben virágzik. Csak az idős példányok virágzanak. Jellemzője a heterofília, levelei juvenilis állapotban 3-5 karéjúak, míg a termőkori alak tojásdad. Termése fekete bogyó.

Hatóanyagtartalom: fahéjsav származékok, flavonoidok, poliinek, triterpén szaponinok, kempferol alkaloid (emetin)

Népi gyógyászat: Gyógyászati célokra a levelet és virágzó hajtását alkalmazzák. Leveléből pálinka is készíthető. Köptető, nyálkaoldó, antimikrobális és görcsoldó hatású, így torokfájás, torokgyulladás, légcsőhurut valamint fejbőrbetegségek kezelésére alkalmas. Máj- és epebetegek teaként fogyasztják.

Kultúrtörténet: Mint minden örökzöld növény, az örök életet jelképezi. Kúszónövény lévén szorosan kapcsolódik „hordozójához”, ezért a hűség szimbóluma. Sokszor találkozhatunk borostyán ábrázolásokkal a sírokon ezen tulajdonságai miatt. A szőlő örökzöld párja, így tisztelete a szőlő kultuszával is összefonódott. A Dionüszosz ünnepségeken, majd a római bacchanáliákon a felvonulók borostyánkoszorút viseltek fejükön. Athénban a Dionüszosz-szentélyek – a kiskocsmák- díszítésére borostyánfonatokat és aranyozott, faragott szőlőfürtöket.
A borostyánt „Észak babérjának” is nevezték, ahol nem termett meg a babér, a győztesek borostyánkoszorút kaptak.

Forrás:
Dr. Turcsányi Gábor: Mezőgazdasági növénytan. Bp. 1998. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó
Surányi Dezső: Lyra florae Bp. 1987. Tankönyvkiadó
Keresztény Művészet Lexikona.
Jankovics Marcell: A fa mitológiája. Debrecen. 1998. Csokonai Kiadó
Boruzs János: Hasznos tanácsok hazai gyógynövényekhez. Bp. 2000 Kheirón ’97 Kiadó

http://www.egeszseg.org/borostyan


Borostyán a gothic.hu-n

A hanti sámán hagyatéka

Sámánutazás - Hoppál Mihály előadása [2011.12.23. A38]

2011. május 7.

Nagycenki temető























"Nagycenk Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron-Fertődi kistérségben található nagyközség. A terület az őskortól fogva lakott, Hallstatti korú hamvasztásos sírt, római és avar kori temetőt is feltártak. A községet 1291-ben említik először egy latin nyelvű oklevélben, Zenk néven. Nagycenk és Kiscenk sokáig két önálló község volt. Közigazgatásilag 1893. október 1-jén egyesítették őket Nagycenk néven, de máig sem épültek össze teljesen. Az uradalom és a község 1945-ig a Széchenyiek birtoka volt.
A település fő látnivalója a Széchenyi-kastély, a család mauzóleuma jelenleg ravatalozóként is üzemel."