December 5. szombat 15 órától
Magyar múltunk kincseiből
Nyers Csaba és Révész László
Kiállítás megnyitója
A megnyitó után az Őseink titkai című filmet vetítjük
Nyers Csaba:
Rézdomborító és szakács vagyok, és e kettő szakma nálam összeforr, hiszen hagyományőrzőként honfoglaló eleink főztjét főzöm és ősi magyar leletanyagok rekonstruálásával foglalkozom most már több mint harminc éve.
Fontosnak tartom, hogy tudjuk honnan jöttünk, kiktől származunk - és persze tudjuk azt is, mi a
feladatunk ebben az életben.
Az én feladatom, hogy felnyissam a szemeket mindarra a szépre és jóra, ami ránk maradt.
Ami csak ránk, magyarokra volt jellemző, de nem kell, hogy feledésbe merüljön!
Nem titok, hogy amiket én rézből megalkotok, azok nem az én fejemből pattantak ki: gyönyörű,ősi
(hun) magyar motívumok ezek amik régészeti leleteken maradtak meg az utókor számára.
Ma már nagyon sokan alkalmazzák ezeket a palmettákat és más díszítőelemeket művészetükben ,úgy a fazekasok, mint a festők, tűzzománcosok, nemezelők és fafaragók.
Révész László:
"1996-ban kezdtem el foglalkozni a
"Régi-Magyarság" hitvilágának, jelképeinek, életének kutatásával. Az ötvösséget kedves mesteremtől, Dorka József - ezüstműves ötvösmestertől kaptam. A bőrmívesség elsajátításában a Nyíregyházi Népművészeti Egyesület volt segítségemre. További nagy segítségemre voltak: drága feleségem Krisztina, kedves gyermekeim, barátaim, s az Isteni Gondviselés. Hála és Köszönet a Szeretetért és Bizalomért. I.-I. " (Forrás)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése