"A kun török nyelvű nomád nép, amely a X. sz. végén Kínában, Peking ÉK-i előterében, majd a második évezred elején Ny-Szibériában tűnt fel. A kunok nyelve az ún. köztörök nyelvek csoportjába tartozott. A kun népnév török eredetű, összefügg a K-Európában előforduló, és a magyarországi középkori latinban is használatos kumán-cumanus szóval. Mindkét forma a qu ’sárga, szőke, fakó’ jelentésű török melléknévből származik, ami a kunok jellemző antropológiai sajátosságaira utalhatott. A XIII. században a nomád népek vándorlásának utolsó hullámaival érték el az eurázsiai sztyeppevidék nyugati részét és a Kárpát-medencét.
A IX. század végén a besenyők rendezkedtek be a Volgától nyugatra, a XI. század közepén az úzok tüntek föl, majd nyomukban a kunok. Maguk a kunok 1054-től kerültek közvetlenül szembe az európai népekkel, akkor vívták első harcaikat a Volga mentén az orosz hadakkal. 1070-re az egész sztyeppét az Al-Duna vidékéig ellenőrizték. A hatalmas kun-kipcsak törzsszövetséget a XIII. század első felében a mongolok nagy nyugati hadjáratai verték szét. Az 1223-ban vívott Kalkha melletti csatában elszenvedett vereség megpecsételte birodalmuk sorsát. A felbomló nomád törzsszövetség egyes töredékeit az ezredfordulón megszilárduló magyar állam több ízben is befogadta, letelepítette és belőlük szervezte a királyi hadsereg nomád taktika szerint harcoló könnyűlovasságát. Kis csoportokban történő betelepülésük a XII. sz.-ban, különösen II. István király uralkodásakor folyt. (Valószínűleg az akkor beköltözött csoportnak az emlékét őrzi a palóc csoportnév is, amely a kunokat jelölő K-i szláv polovec megfelelőjéből fejlődött nyelvünkben.) A Moldvában élő csoport a mongol hadjáratok elől 1239-ben a magyar királytól kért engedély alapján az Alföldre települt jász töredékekkel együtt. Az együttélés a kunok és magyarok eltérő életmódja miatt nehezen indult, ráadásul egy félreértés miatt Kötöny kánt megölték, mire a kunok nagy pusztítást végezve kivonultak az országból. 1246-ban IV. Béla újra szövetséget kötött a kunokkal. A kun főurak kettévágott kutyára tettek esküt, Béla fia, a trónörökös István (a leendő V. István király) pedig feleségül vette Zayhan kán lányát, Erzsébetet. A kunok katonai szerepe nyilvánvaló az írásos emlékekből. Már betelepedésük előtt is harcoltak magyar királyok szövetségeseiként, 1290-től pedig zsoldért harcoltak, s a XV. századig a királyi haderő segítői. Később ez a szerepük fokozatosan csökkent. 1279-ben a király egyezményt kötött a kunok vezetőivel, eszerint a kunok a Temes, Maros és a Körös folyók, valamint a Duna–Tisza közén és a Mezőföldön kaptak autonóm szállásterületeket, amelyeket törzsi-nemzetségi keretek között birtokolhattak. A kunok beköltözésük után is folytatták nomadizáló életmódjukat, szabadon kóborló nyájaikkal megsértve a magyar népesség birtokhatárait, ezért érvénybe léptették a XIII. sz. végén a kun törvényt. E törvény szerint a kunoknak fel kellett hagyniuk a bálványozással, elhagyni a sátorozást és állandó épületekben lakni, szakállukat, hosszú hajukat meghagyhatták, de minden egyébben a keresztény szokásokhoz kellett igazodniuk, s a nádor bírósága alá tartoztak. A káni méltóság, mint legmagasabb vezetői szerep is megszűnt a népcsoport betelepülésével. A XIV. század folyamán kibontakozott a kunok feudalizációja. A kunságon- kiváltságos terület lévén- nem voltak jobbágyok, hanem mindenki egyenjogú nemes ember volt. Itt nem volt nagybirtokos, sem birtoktalan osztály. Autonómiájukat megerősítette az is, hogy a XVI. század végén a kun székeket a jász székkel együtt kerületként összevonták. 1473-ból ismert utolsó beköltöző csoportjuk, amelyet állítólag Mátyás király hívott be és telepített le Buda környékén és a Csepel-szigeten. A magyarországi kunok nyelvi beolvadását a török kori pusztítások és ennek következtében kialakult migráció nagymértékben siettette. A hódoltság alatt a kun közösségek jelentékeny része elpusztult, a Kiskunság és a Nagykunság területén azonban számos közösség fennmaradt. Így a kormányzat és a kincstár megszűntnek tekintette az egykori szabadalmakat, és 1692-ben a Német Lovagrendnek eladták az egész jászkun kerületet. A szabad paraszti állapotára féltékenyen őrködő lakosság kiváltságos helyzetének visszaállítására mozgalmat indított, amely 1745-ben eredményhez vezetett. A karcagiak és a kisújszállásiak II. József uralkodása alatt részt vettek a bácskai Bácsfeketehegy, Bácskossuthfalva, Pacsér községek alapításában. Az ún. jászkun redemptio keretében megváltották magukat.
Kun nyelvemlék a Codex Cumanicus első része egy kun-perzsa-latin szótár, mely a kunok XIII. századi szókincséről tanúskodik. Első fejezete kereskedelmi célú szótár lehetett, a legtöbb szó az állattartásra, lovaglásra, földművelésre vonatkozik (pl. tarlov 'tarló', kendir ’kender', arpa 'árpa'). A kódex második része legnagyobb részt kun nyelvre lefordított keresztény egyházi szövegeket tartalmaz, valamint egy kun nyelvről szóló nyelvtani leírást latinul, kun igeragozást, kun népi költeményeket és egy találóskérdés-gyűjteményt.
A magyarországi kunok egyetlen összefüggő szövegű nyelvemléke a kun Miatyánk:
„bizim atamiz kim-szing kökte
szentlenszing szening ading
düs-szün szening könglügüng
necsik-kim dzserde alaj kökte
bizing ekmegimizni ber bizge büt-bütün künde
ilt bizing minimizni
necsik-kim biz ijermiz bizge ötrü kelgenge
iltme bizni ol dzsamanga
kutkar bizni ol dzsamannan
szen barszing bu kücsli bu csin ijgi tengri amen”
(Mándoky Kongur István, turkológus, 1973)
A kunok, mint lovasnomád nép a lovas temetkezést gyakorolták, azaz a lovat egy sírba temették gazdájával. Előfordul, hogy csupán néhány lócsont, vagy szerszám (kengyel, zabla) jelzi a lovas temetkezés kultuszát; esetleg a lovat kitömött lóbőr helyettesíti. Ez a temetkezési forma a túlvilági létben való hitre utal. A dél-oroszországi kunok temetkezésénél a halottak tiszteletére férfi és női szobrokat, ún. kamennaja babákat állítottak. A kultikus szobrokat a síroktól kicsit távolabb, egy kövekkel elkerített térség keleti oldalán, arccal kelet felé állították. A halotti szobor állításának szokását a kunok hozták magukkal a Fekete-tenger vidéki sztyeppékre, s a mongol hódítás vetett véget neki. Magyarországról nem maradt ránk kamennaja baba, de fából faragott szobrot, ún. kun képet készítettek. Ilyen a kiskunsági Izsák falu szélén lelt határjel, mely egy férfi felsőtestét ábrázolja."
Kunok a gothic.hu-n
A IX. század végén a besenyők rendezkedtek be a Volgától nyugatra, a XI. század közepén az úzok tüntek föl, majd nyomukban a kunok. Maguk a kunok 1054-től kerültek közvetlenül szembe az európai népekkel, akkor vívták első harcaikat a Volga mentén az orosz hadakkal. 1070-re az egész sztyeppét az Al-Duna vidékéig ellenőrizték. A hatalmas kun-kipcsak törzsszövetséget a XIII. század első felében a mongolok nagy nyugati hadjáratai verték szét. Az 1223-ban vívott Kalkha melletti csatában elszenvedett vereség megpecsételte birodalmuk sorsát. A felbomló nomád törzsszövetség egyes töredékeit az ezredfordulón megszilárduló magyar állam több ízben is befogadta, letelepítette és belőlük szervezte a királyi hadsereg nomád taktika szerint harcoló könnyűlovasságát. Kis csoportokban történő betelepülésük a XII. sz.-ban, különösen II. István király uralkodásakor folyt. (Valószínűleg az akkor beköltözött csoportnak az emlékét őrzi a palóc csoportnév is, amely a kunokat jelölő K-i szláv polovec megfelelőjéből fejlődött nyelvünkben.) A Moldvában élő csoport a mongol hadjáratok elől 1239-ben a magyar királytól kért engedély alapján az Alföldre települt jász töredékekkel együtt. Az együttélés a kunok és magyarok eltérő életmódja miatt nehezen indult, ráadásul egy félreértés miatt Kötöny kánt megölték, mire a kunok nagy pusztítást végezve kivonultak az országból. 1246-ban IV. Béla újra szövetséget kötött a kunokkal. A kun főurak kettévágott kutyára tettek esküt, Béla fia, a trónörökös István (a leendő V. István király) pedig feleségül vette Zayhan kán lányát, Erzsébetet. A kunok katonai szerepe nyilvánvaló az írásos emlékekből. Már betelepedésük előtt is harcoltak magyar királyok szövetségeseiként, 1290-től pedig zsoldért harcoltak, s a XV. századig a királyi haderő segítői. Később ez a szerepük fokozatosan csökkent. 1279-ben a király egyezményt kötött a kunok vezetőivel, eszerint a kunok a Temes, Maros és a Körös folyók, valamint a Duna–Tisza közén és a Mezőföldön kaptak autonóm szállásterületeket, amelyeket törzsi-nemzetségi keretek között birtokolhattak. A kunok beköltözésük után is folytatták nomadizáló életmódjukat, szabadon kóborló nyájaikkal megsértve a magyar népesség birtokhatárait, ezért érvénybe léptették a XIII. sz. végén a kun törvényt. E törvény szerint a kunoknak fel kellett hagyniuk a bálványozással, elhagyni a sátorozást és állandó épületekben lakni, szakállukat, hosszú hajukat meghagyhatták, de minden egyébben a keresztény szokásokhoz kellett igazodniuk, s a nádor bírósága alá tartoztak. A káni méltóság, mint legmagasabb vezetői szerep is megszűnt a népcsoport betelepülésével. A XIV. század folyamán kibontakozott a kunok feudalizációja. A kunságon- kiváltságos terület lévén- nem voltak jobbágyok, hanem mindenki egyenjogú nemes ember volt. Itt nem volt nagybirtokos, sem birtoktalan osztály. Autonómiájukat megerősítette az is, hogy a XVI. század végén a kun székeket a jász székkel együtt kerületként összevonták. 1473-ból ismert utolsó beköltöző csoportjuk, amelyet állítólag Mátyás király hívott be és telepített le Buda környékén és a Csepel-szigeten. A magyarországi kunok nyelvi beolvadását a török kori pusztítások és ennek következtében kialakult migráció nagymértékben siettette. A hódoltság alatt a kun közösségek jelentékeny része elpusztult, a Kiskunság és a Nagykunság területén azonban számos közösség fennmaradt. Így a kormányzat és a kincstár megszűntnek tekintette az egykori szabadalmakat, és 1692-ben a Német Lovagrendnek eladták az egész jászkun kerületet. A szabad paraszti állapotára féltékenyen őrködő lakosság kiváltságos helyzetének visszaállítására mozgalmat indított, amely 1745-ben eredményhez vezetett. A karcagiak és a kisújszállásiak II. József uralkodása alatt részt vettek a bácskai Bácsfeketehegy, Bácskossuthfalva, Pacsér községek alapításában. Az ún. jászkun redemptio keretében megváltották magukat.
Kun nyelvemlék a Codex Cumanicus első része egy kun-perzsa-latin szótár, mely a kunok XIII. századi szókincséről tanúskodik. Első fejezete kereskedelmi célú szótár lehetett, a legtöbb szó az állattartásra, lovaglásra, földművelésre vonatkozik (pl. tarlov 'tarló', kendir ’kender', arpa 'árpa'). A kódex második része legnagyobb részt kun nyelvre lefordított keresztény egyházi szövegeket tartalmaz, valamint egy kun nyelvről szóló nyelvtani leírást latinul, kun igeragozást, kun népi költeményeket és egy találóskérdés-gyűjteményt.
A magyarországi kunok egyetlen összefüggő szövegű nyelvemléke a kun Miatyánk:
„bizim atamiz kim-szing kökte
szentlenszing szening ading
düs-szün szening könglügüng
necsik-kim dzserde alaj kökte
bizing ekmegimizni ber bizge büt-bütün künde
ilt bizing minimizni
necsik-kim biz ijermiz bizge ötrü kelgenge
iltme bizni ol dzsamanga
kutkar bizni ol dzsamannan
szen barszing bu kücsli bu csin ijgi tengri amen”
(Mándoky Kongur István, turkológus, 1973)
A kunok, mint lovasnomád nép a lovas temetkezést gyakorolták, azaz a lovat egy sírba temették gazdájával. Előfordul, hogy csupán néhány lócsont, vagy szerszám (kengyel, zabla) jelzi a lovas temetkezés kultuszát; esetleg a lovat kitömött lóbőr helyettesíti. Ez a temetkezési forma a túlvilági létben való hitre utal. A dél-oroszországi kunok temetkezésénél a halottak tiszteletére férfi és női szobrokat, ún. kamennaja babákat állítottak. A kultikus szobrokat a síroktól kicsit távolabb, egy kövekkel elkerített térség keleti oldalán, arccal kelet felé állították. A halotti szobor állításának szokását a kunok hozták magukkal a Fekete-tenger vidéki sztyeppékre, s a mongol hódítás vetett véget neki. Magyarországról nem maradt ránk kamennaja baba, de fából faragott szobrot, ún. kun képet készítettek. Ilyen a kiskunsági Izsák falu szélén lelt határjel, mely egy férfi felsőtestét ábrázolja."
Kunok a gothic.hu-n
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése