"Ha a magyarság a IX. századtól visszafelé egészen az V. századig - vagy még sokkal korábbig - kimutathatóan török és iráni népekkel élt együtt, akkor nyilvánvalóan keleti, török eredetű ez a nép" (Ligeti Lajos)
A honfoglalás kori magyarok más sztyeppei népekhez hasonlóan törzsekre tagozódtak A magyar törzsek nevéről egyedül Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 950 körül írt műve (A birodalom kormányzásáról – De adminstrando Imperio) számol be. A törzsszövetség kezdetben hét törzsre tagozódott: Nyék, Megyer, Kürt-gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi. A magyarok a honfoglalás előtt már ismerik a Kárpát-medence viszonyait, minden katonai és politikai ellenfelet kipróbáltak ellenségként és szövetségesként is. A 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább nyugati irányban kezdtek orientálódni. 892 és 895 között rövid idő alatt háromszor is megfordultak a magyar hadak a Balkán és a Kárpát-medence területén. A Fuldai Évkönyv szerint 892 nyarán segítette meg egy magyar sereg Arnulf keleti frank királyt, aki Szvatopluk morva fejedelem ellen indított hadjáratot.
A történetírás egy része ezt tekinti a honfoglalás valószínű kezdeti időpontjának, mivel ekkor a Kárpát-medence keleti részét valószínűleg megszállták a magyarok. 893-ban az úzokat keleti szomszédaik megtámadták, ezért nyugatra vonultak, és a tőlük nyugatra élő besenyőkre támadtak. Valószínűleg ennek hatására, 894-ben a besenyők átkeltek a Volgán, és megtámadták a magyarokat. Az előlük a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba. A honfoglalás nem egy év alatt zajlott le, és legalább két nagyobb szakaszban. Először az ország keleti felét, majd később a X. század elején a nyugati felét foglalták el.
Az ezt követő időszak hadjáratainak célja láthatóan a katonailag ellenőrzött terület, a mezsgye nyugatra tolása volt az Ennsig, ahogy azt korábban az avarok is tették. A magyar-keleti frank háborúk történetében az első jelentős összecsapásra 907-ben került sor, amikor a pozsonyi csatában sikerült visszaverni a támadó keleti frankokat. A csatában elesett Liutpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is. Ezzel a magyaroknak sikerült a határt az Ennsnél biztosítaniuk és ezután következett a távolabbi kalandozások kora. 47 hadjáratban vettek részt a magyarok szövetségi rendszerben (mindig hívta őket valaki), ebből csak 6-7 zárult vereséggel. Kiemelendő, hogy a sok csata ellenére 907 és 1030 között a Kárpát-medencében nem járt idegen sereg.
A kalandozások fontosak voltak az információszerzésben, soha nem a teljes sereg és a fejedelem vett részt bennük, hanem csak kisebb csapatok. A csapatok vezérei vagy elestek, vagy hatalmas vagyonra tettek szert, így polgárháborúk sem voltak egészen István koráig. A magyaroknak még Velence hét szigetéből ötöt is sikerült elfoglalni, lóháton beúsztatva (ezt itáliai forrásokból tudjuk). Az egykori leírásokból az is világos, hogy a magyarok legfontosabb, szinte csatadöntő fegyverének az íjat tekintették.
A 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: "Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine). Regino prümi apát 908 táján jegyezte fel a következőket: "A magyarok sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni". A későbbiekben is a pusztai harcmodornak köszönhetően volt sikeres a magyar sereg, amit nyugati technikákkal együtt használtak. Példa erre a Lajta menti csata (1146). A magyar lovasíjászok lemészárolták a német felderítőket, felégették a környező falvakat, utána visszavonultak. A német nehézlovasságot becsalják a vízbe, amint átjutottak, a körülbelül 1200 fős magyar nehézlovasság megtámadja a németeket, miközben a lovasíjászok is támadtak, és győzelmet arattak. A lovas műveltségű népek hadviselése a könnyűlovasságra épült. Sikereik alapvető titka a rajtaütés és gyorsaság volt. Csak sisakot és könnyű bőrvértet viseltek, míg a nyugati harcosok mozgását lelassította és lomhává tette a nehéz páncélzat."
Magyarok a gothic.hu-n
A honfoglalás kori magyarok más sztyeppei népekhez hasonlóan törzsekre tagozódtak A magyar törzsek nevéről egyedül Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 950 körül írt műve (A birodalom kormányzásáról – De adminstrando Imperio) számol be. A törzsszövetség kezdetben hét törzsre tagozódott: Nyék, Megyer, Kürt-gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi. A magyarok a honfoglalás előtt már ismerik a Kárpát-medence viszonyait, minden katonai és politikai ellenfelet kipróbáltak ellenségként és szövetségesként is. A 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább nyugati irányban kezdtek orientálódni. 892 és 895 között rövid idő alatt háromszor is megfordultak a magyar hadak a Balkán és a Kárpát-medence területén. A Fuldai Évkönyv szerint 892 nyarán segítette meg egy magyar sereg Arnulf keleti frank királyt, aki Szvatopluk morva fejedelem ellen indított hadjáratot.
A történetírás egy része ezt tekinti a honfoglalás valószínű kezdeti időpontjának, mivel ekkor a Kárpát-medence keleti részét valószínűleg megszállták a magyarok. 893-ban az úzokat keleti szomszédaik megtámadták, ezért nyugatra vonultak, és a tőlük nyugatra élő besenyőkre támadtak. Valószínűleg ennek hatására, 894-ben a besenyők átkeltek a Volgán, és megtámadták a magyarokat. Az előlük a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba. A honfoglalás nem egy év alatt zajlott le, és legalább két nagyobb szakaszban. Először az ország keleti felét, majd később a X. század elején a nyugati felét foglalták el.
Az ezt követő időszak hadjáratainak célja láthatóan a katonailag ellenőrzött terület, a mezsgye nyugatra tolása volt az Ennsig, ahogy azt korábban az avarok is tették. A magyar-keleti frank háborúk történetében az első jelentős összecsapásra 907-ben került sor, amikor a pozsonyi csatában sikerült visszaverni a támadó keleti frankokat. A csatában elesett Liutpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is. Ezzel a magyaroknak sikerült a határt az Ennsnél biztosítaniuk és ezután következett a távolabbi kalandozások kora. 47 hadjáratban vettek részt a magyarok szövetségi rendszerben (mindig hívta őket valaki), ebből csak 6-7 zárult vereséggel. Kiemelendő, hogy a sok csata ellenére 907 és 1030 között a Kárpát-medencében nem járt idegen sereg.
A kalandozások fontosak voltak az információszerzésben, soha nem a teljes sereg és a fejedelem vett részt bennük, hanem csak kisebb csapatok. A csapatok vezérei vagy elestek, vagy hatalmas vagyonra tettek szert, így polgárháborúk sem voltak egészen István koráig. A magyaroknak még Velence hét szigetéből ötöt is sikerült elfoglalni, lóháton beúsztatva (ezt itáliai forrásokból tudjuk). Az egykori leírásokból az is világos, hogy a magyarok legfontosabb, szinte csatadöntő fegyverének az íjat tekintették.
A 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: "Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine). Regino prümi apát 908 táján jegyezte fel a következőket: "A magyarok sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni". A későbbiekben is a pusztai harcmodornak köszönhetően volt sikeres a magyar sereg, amit nyugati technikákkal együtt használtak. Példa erre a Lajta menti csata (1146). A magyar lovasíjászok lemészárolták a német felderítőket, felégették a környező falvakat, utána visszavonultak. A német nehézlovasságot becsalják a vízbe, amint átjutottak, a körülbelül 1200 fős magyar nehézlovasság megtámadja a németeket, miközben a lovasíjászok is támadtak, és győzelmet arattak. A lovas műveltségű népek hadviselése a könnyűlovasságra épült. Sikereik alapvető titka a rajtaütés és gyorsaság volt. Csak sisakot és könnyű bőrvértet viseltek, míg a nyugati harcosok mozgását lelassította és lomhává tette a nehéz páncélzat."
Magyarok a gothic.hu-n
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése