A mongolok

A mongolok története a legrégibb korban nagyon homályos, csak a XIII. sz.-ban, Dzsingisz kán (Temüdzsin) idejéről vannak adatok. A nagy hódító, miután Közép- és Kelet-Ázsia törzseit egyesítette, folyamatos harcaival világtörténeti jelentőségre emelte a mongolokat.

Temüdzsin 1162-ben született, 44 éves volt, amikor az Onon forrásánál a mongol törzsek Dzsingisz kán néven uralkodójukká választották. A mongolok ellenségeit, a tatárokat 1202-ben sikerült legyőznie, majd sorra következtek a kereitek, najmanok s a velük szövetkező kisebb törzsek. Dzsingisz kán zsenialitása abban állt, hogy a meghódított népeket nem egészében vagy nagyobb egységenként csatolta a mongol törzsszövetséghez, hanem szétosztotta a hozzá minden körülmények között hű alakulatok között. A tatárokat például saját törzsébe, a mongolok közé tagolta be. A mongol törzsek egyesítése után (1206) Dzsingisz megindult világhódító útjára. Az első jelentősebb hadjáratát a gazdag Kína ellen vezette 1211-ben, s három év múlva, egy újabb katonai akcióval ki tudta kényszeríteni a főváros, Peking behódolását. 1227-ben Dzsingisz kán meghalt, de még életében felosztotta fiai között a birodalmat. 1232-ben a mongol lovasság meghódította Baskíria dél-keleti részét, és elfoglalta a Volgai Bolgárország keleti részét is. A volgai bolgár főurak nem tudtak egységbe tömörülni, és 1236-ban vereséget szenvedtek Batu kán és hadvezére Szubutáj seregétől. Julianus barát 1235-ben érte el a volgai bolgárok országát, így már hírt hozhatott IV. Béla királynak a készülő mongol támadásról. A tatárjárás az Európa elleni mongol inváziót, ezen belül Magyarország megszállását jelenti 1241-42-ben. A mongolok támadása a XIII. századi Európa történelmének egyik meghatározó eseménysorozata volt. 1241 tavaszán a mongolok három irányból törtek rá a felkészületlen országra. IV. Béla a fõsereg ellen vonult, ám a Sajó melletti Muhinál vereséget szenvedett. A mészárlásból a királyt hívei csak nagy nehézségek árán tudták kimenteni, serege zöme viszont odaveszett. A vatikáni levéltárban fennmaradt Julianus barát feljegyzése a tatárok harcmodoráról („Levél a tatárok életéről”):

„Hanem hogy valamit az ütközetről is jelentsek, beszélik, hogy messzebbre lövik ki nyilaikat, mint ahogy más népeknél szokásos és hogy az ütközet első összecsapása alkalmával – ahogy mondják – nemcsak hogy nyilaznak, hanem úgy látszik, mintha nyíleső esnék. Említik, hogy az ütközetben a kardot és lándzsát kevésbbé használják. Ék alakú csatarendjüket pedig így építik ki: minden tíz ember élén áll egy tatár, ismét minden száz ember élén egy százados. Ezt annyi fortélyossággal csinálják, hogy a megjelenő kémek se tudjanak valami módon elrejtőzni közöttük (és) az ütközetben lekaszaboltak számát is minden késedelem nélkül meg lehet állapítani. És a különböző elemekből összegyűlt népség nem képes semmiféle hűtlenség elkövetésére sem. Mindegyik – tíz egyénből álló – csoportot különböző nyelvű és nemzetiségű egyénekből állítják össze. Az általuk uralt összes tartomány királyait, vezéreit és mágnásait, amennyiben feltételezhető róluk, hogy valami módon ellenállást fejthetnek ki, késedelem nélkül meggyilkolják. A katonákat pedig és a háborúban bátor, egyszerűbb népséget a háborúra felfegyverkezve maguk előtt hajtják akaratuk ellenére (is). Ellenben azokat a földmíveseket, akik a harcra kevésbbé alkalmasok, hátrahagyják, hogy gondosan megműveljék a földeket. (…) A katonákkal szemben pedig, kiket a harcba kényszerítettek, ha jól harcolnak és győznek, (csak) kevéssé hálásak, ha pedig elesnek az ütközetben, nincs gond rájuk; de ha a harcban meghátrálnak, könyörület nélkül megölik őket a tatárok. (…) A megerősített várakat nem ostromolják meg, hanem előbb feldúlják a környéket, a népet foglyul ejtik, majd ugyanannak a vidéknek a népét összeterelik és harcra kényszerítik: saját erődítményük megostromlására.”

Ögödej kán 1241 decemberében meghalt, ennek híre több hónapos késéssel jutott el Magyarországra. Ekkor a Batu kán vezette fősereg Buda és Pest térségéből a Havasalföld felé elhagyta az országot. Hozzájuk csatlakozott egy másik hadtest, amely Erdélyen keresztül távozott. Batu kán újból egyesült serege tehát 1242 márciusában Havasalföldön át vonult vissza kelet felé, a kán választásra.
A Mongol Birodalom végét 1368-tól számítjuk, amikor a nagykánok által uralt magterület, Kína végleg elveszett. Timur Lenk restaurációs kísérlete a XIV-XV. század fordulóján nem járt sikerrel, bár a birodalom egyes utódállamai egészen sokáig fennmaradtak. (Pl. a Krími Tatár Kánság 1783-ig)

Mongolok a gothic.hu-n