Sámánizmusnak nevezzük Szibéria és Belső-Ázsia lakóinak ősi hiedelemrendszerét. A központi alak a sámán, aki közvetít az emberek világa és a szellemek, vagy lelkek világa között. A sámán mandzsu-tunguz eredetű szó, orosz közvetítéssel került az etnológia tudományába. Az eredeti tunguz szó, a saman (xaman) gyöke a sa, „tudni” igéből származik. (Sámán -> aki tud, tudó.)
A sámánhívő szibériai és közép-ázsiai népek körében mindenhol fennmaradt a sámán helyi elnevezése. Az altaji törökök kam, a jakutok ojun, a burjátok bő (ha sámánnőről van szó, udugan), a közép-ázsiaiak baksi, a szamojédok tadibe, a lappok noita, a finnek tietöjö, a magyarok táltos névvel illették sámánjaikat.
Egyes kutatók a sámánizmus kialakulását több tízezer évvel ezelőttre teszik a sziklarajzok alapján, az állatbőrös vadász alakját hasonlították össze az állatmaszkos sámánnal. Következtetésük szerint a késői kőkorszak vadászkultúráiban a társadalmi szerep és a munkamegosztás hatására kialakult az intellektuális vezér.
A vadászkultúrákat az animizmus jellemezte. Minden élőt és élettelent lélekkel ruháztak fel, a vadászaton megölt állatoknak vissza kellett adni a lelkét, ezért szertartásokon engesztelték ki a természet erőit.
A sámán mestere az eksztázis technikájának (megváltozott tudatállapot).
A víziók hatása alatt megtapasztalt „lélekutazás” lett a forrása a hitnek, ami szerint az ember két lélekkel bír:
- az egyik a testtel, az élettel van kapcsolatban, és csak a halállal hagyja el a testet
- a másik könnyen kiléphet az ember testéből, álom vagy önkívület idején (árnyéklélek).
Ezt a lélekkettősséget, valamint a szikláknál végzett állatceremóniákat egyes kutatók a lélekutazással együtt a sámánizmus alapelemeinek tartják.
A sámán kozmológiában a világegyetem hármas tagozódású: felső, középső és alsó világra oszlik. A felső és az alsó világ, a szellemek világa további rétegekre oszlik. (3, 7 vagy 9 részre). A középső világ az emberek lakhelye, de az emberek világában is vannak szellemek. Az emberek világának közepén egy hatalmas fa áll, ez köti össze a világokat. A sámán ezen a fán keresztül „közlekedik” az utazásai során.
A sámánnak ismernie kell az istenek rendszerét és a világot benépesítő szellemlények csoportjait. A mongol és a török népek szerint Tengrinek vagy Ülgennek hívják a felső világ jóságos istenét, akinek hét fia és kilenc lánya van. Tengri gyermekei a Khatok, közülük a nyugatiak a jók, a keletiek a gonoszok. Utóbbiak vezetője az alvilág ura, Erlen kán (az altaji kizsiknél Erlik kán), aki rossz akaratú, az emberekre bajt, betegséget küldő istenség.
Az isteneknél hangsúlyosabb szerepe van a sámánizmus hitvilágában a különféle szellemeknek. Két alkalommal is fontos szerepet játszanak: a sámán beavatásakor és a szertartások, az önkívületben átélt víziók során. A sámánjelöltnek találkozni kell állat alakú segítő szellemével. A segítőszellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, a segítőszellem kiséri a sámánt túlvilági útján. Ez az eurázsiai sámánizmus egyik megkülönböztető jegye.
A sámánizmus további lényeges vonása, hogy a sámán erejét és tudását mindig a társadalom szolgálatába állítja. A lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni.
Következő társadalmi szerepek és teendők tartoznak az eurázsiai sámán hatáskörébe:
1. A nemzetség szellemi vezetője, az etnikus tudat őre: A sámán tartja a kapcsolatot az élők és holtak közt, így ő a jelképes kapocs, így válik a közösség vezetőjévé, aki védi a nemzetség tagjait.
2. „Áldozópap”: Leggyakoribb tevékenysége a különféle állatáldozatok bemutatása. A mongol és török népeknél az áldozati állat leggyakrabban a ló.
3. „Lélekvezető”: A sámán leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét, ezzel helyreállítja a test és lélek egységét, vagy elkísérje a halott lelkét a másvilágra.
4. „Jós”: „Vannak köztük egyesek, akik szellemeket idéznek és olyanok, akik a démonoktól várják a választ... Akkor a jurtában főtt húst készítenek, és a kam (sámán) elkezdi a varázsmondást. A kezében dobot tart... végre őrjöngésbe esik... Ezután megjelenik a démon a sötétségből és átadja neki a húst, hogy egye meg, mire a démon megadja a válaszokat.” (W. Ruysbroek, XIII. századi ferences szerzetes feljegyzése)
5. Gyógyító: A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, amit el kell távolítani. A beteg úgy érzi, a szenvedéseit átvállalja magára valaki más. Ennek a szimbolikus cselekedetnek igen erős lélektani hatása van.
6. Költő, énekmondó („regős”): A sámánok voltak a szájhagyomány őrzői, egyszemélyben költők és énekmondók.
A sámánizmus a szellemekben való hit különleges formája, a sámánt is a szellemek választják ki. A sámán „hívás” útján jut a tudás és az erő birtokába. A belső vonások mellett számon tartották a külső adottságokat is. Leggyakrabban a fölös csonttal született gyermekből lett sámán.
A sámán eszközei közül a legfontosabb a dob. Készítése a beavatás, a tanulási folyamat része volt. Keretét rendszerint valamilyen különleges fakéregből készítették: az ilyen fák a kozmikus, világot tartó fát jelképezték. Szakrális tárgyként formáját a hagyomány határozza meg, ezért a dobok alakjáról pontosan meg lehet állapítani, hogy készítője milyen népcsoport tagja. A dobot a sámán „szállítóeszközének” tekintették, a dobolás ütemes, monoton hangja segítette az „utazásban”, a révület elérésében.
A sámán másik alapvető kelléke a ruha, melynek jellege utal a segítő szellemállatra (pl. szarvas-, medve- és madárjelképek). A sámán ruhája érintkezett a segítőivel, így mágikus erővel bírt, ezért rendszerint együtt temették el a sámánnal.
Miután a hiedelmek szerint a sámánok közvetítenek az ég és föld között, ezért temetésük is különleges volt, a török népek például úgy gondolták, a sámán halála után testének továbbra is köztük a helye. Ez a „levegőbe”-temetkezés.
Sámánok a gothic.hu-n
A sámánhívő szibériai és közép-ázsiai népek körében mindenhol fennmaradt a sámán helyi elnevezése. Az altaji törökök kam, a jakutok ojun, a burjátok bő (ha sámánnőről van szó, udugan), a közép-ázsiaiak baksi, a szamojédok tadibe, a lappok noita, a finnek tietöjö, a magyarok táltos névvel illették sámánjaikat.
Egyes kutatók a sámánizmus kialakulását több tízezer évvel ezelőttre teszik a sziklarajzok alapján, az állatbőrös vadász alakját hasonlították össze az állatmaszkos sámánnal. Következtetésük szerint a késői kőkorszak vadászkultúráiban a társadalmi szerep és a munkamegosztás hatására kialakult az intellektuális vezér.
A vadászkultúrákat az animizmus jellemezte. Minden élőt és élettelent lélekkel ruháztak fel, a vadászaton megölt állatoknak vissza kellett adni a lelkét, ezért szertartásokon engesztelték ki a természet erőit.
A sámán mestere az eksztázis technikájának (megváltozott tudatállapot).
A víziók hatása alatt megtapasztalt „lélekutazás” lett a forrása a hitnek, ami szerint az ember két lélekkel bír:
- az egyik a testtel, az élettel van kapcsolatban, és csak a halállal hagyja el a testet
- a másik könnyen kiléphet az ember testéből, álom vagy önkívület idején (árnyéklélek).
Ezt a lélekkettősséget, valamint a szikláknál végzett állatceremóniákat egyes kutatók a lélekutazással együtt a sámánizmus alapelemeinek tartják.
A sámán kozmológiában a világegyetem hármas tagozódású: felső, középső és alsó világra oszlik. A felső és az alsó világ, a szellemek világa további rétegekre oszlik. (3, 7 vagy 9 részre). A középső világ az emberek lakhelye, de az emberek világában is vannak szellemek. Az emberek világának közepén egy hatalmas fa áll, ez köti össze a világokat. A sámán ezen a fán keresztül „közlekedik” az utazásai során.
A sámánnak ismernie kell az istenek rendszerét és a világot benépesítő szellemlények csoportjait. A mongol és a török népek szerint Tengrinek vagy Ülgennek hívják a felső világ jóságos istenét, akinek hét fia és kilenc lánya van. Tengri gyermekei a Khatok, közülük a nyugatiak a jók, a keletiek a gonoszok. Utóbbiak vezetője az alvilág ura, Erlen kán (az altaji kizsiknél Erlik kán), aki rossz akaratú, az emberekre bajt, betegséget küldő istenség.
Az isteneknél hangsúlyosabb szerepe van a sámánizmus hitvilágában a különféle szellemeknek. Két alkalommal is fontos szerepet játszanak: a sámán beavatásakor és a szertartások, az önkívületben átélt víziók során. A sámánjelöltnek találkozni kell állat alakú segítő szellemével. A segítőszellemek képzete a sámánmitológia lényeges eleme, a segítőszellem kiséri a sámánt túlvilági útján. Ez az eurázsiai sámánizmus egyik megkülönböztető jegye.
A sámánizmus további lényeges vonása, hogy a sámán erejét és tudását mindig a társadalom szolgálatába állítja. A lélekutazás mindig valamilyen meghatározott cél érdekében történik, a közösség valamelyik tagján akar segíteni.
Következő társadalmi szerepek és teendők tartoznak az eurázsiai sámán hatáskörébe:
1. A nemzetség szellemi vezetője, az etnikus tudat őre: A sámán tartja a kapcsolatot az élők és holtak közt, így ő a jelképes kapocs, így válik a közösség vezetőjévé, aki védi a nemzetség tagjait.
2. „Áldozópap”: Leggyakoribb tevékenysége a különféle állatáldozatok bemutatása. A mongol és török népeknél az áldozati állat leggyakrabban a ló.
3. „Lélekvezető”: A sámán leszáll az alsó világba, hogy megtalálja és visszahozza a beteg ember lelkét, ezzel helyreállítja a test és lélek egységét, vagy elkísérje a halott lelkét a másvilágra.
4. „Jós”: „Vannak köztük egyesek, akik szellemeket idéznek és olyanok, akik a démonoktól várják a választ... Akkor a jurtában főtt húst készítenek, és a kam (sámán) elkezdi a varázsmondást. A kezében dobot tart... végre őrjöngésbe esik... Ezután megjelenik a démon a sötétségből és átadja neki a húst, hogy egye meg, mire a démon megadja a válaszokat.” (W. Ruysbroek, XIII. századi ferences szerzetes feljegyzése)
5. Gyógyító: A sámán hitvilág szerint a betegség oka mindig valamilyen szellem, amit el kell távolítani. A beteg úgy érzi, a szenvedéseit átvállalja magára valaki más. Ennek a szimbolikus cselekedetnek igen erős lélektani hatása van.
6. Költő, énekmondó („regős”): A sámánok voltak a szájhagyomány őrzői, egyszemélyben költők és énekmondók.
A sámánizmus a szellemekben való hit különleges formája, a sámánt is a szellemek választják ki. A sámán „hívás” útján jut a tudás és az erő birtokába. A belső vonások mellett számon tartották a külső adottságokat is. Leggyakrabban a fölös csonttal született gyermekből lett sámán.
A sámán eszközei közül a legfontosabb a dob. Készítése a beavatás, a tanulási folyamat része volt. Keretét rendszerint valamilyen különleges fakéregből készítették: az ilyen fák a kozmikus, világot tartó fát jelképezték. Szakrális tárgyként formáját a hagyomány határozza meg, ezért a dobok alakjáról pontosan meg lehet állapítani, hogy készítője milyen népcsoport tagja. A dobot a sámán „szállítóeszközének” tekintették, a dobolás ütemes, monoton hangja segítette az „utazásban”, a révület elérésében.
A sámán másik alapvető kelléke a ruha, melynek jellege utal a segítő szellemállatra (pl. szarvas-, medve- és madárjelképek). A sámán ruhája érintkezett a segítőivel, így mágikus erővel bírt, ezért rendszerint együtt temették el a sámánnal.
Miután a hiedelmek szerint a sámánok közvetítenek az ég és föld között, ezért temetésük is különleges volt, a török népek például úgy gondolták, a sámán halála után testének továbbra is köztük a helye. Ez a „levegőbe”-temetkezés.
Sámánok a gothic.hu-n
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése